A POE 2 KORAI HOZZÁFÉRÉSÉNEK, FRISSÍTÉSI ÁLLAPOTA
POE2, KORAI HOZZÁFÉRÉS

Sziasztok!
A Path Of Exile korai hozzáférésének frissítési állapotáról
szóló cikket olvashatjátok el itt, természetesen Magyarul :)
Olvassatok minden nap!
Már 10 hete tart az Early Access, és micsoda vad utazás volt!
Ez volt az eddigi legnagyobb indításunk, és minden bizonnyal felülmúlta
a várakozásainkat, de már jócskán benne vagyunk a Path of Exile 2 első
indításában, így itt az ideje, hogy megnézzük, mit tettünk eddig, mit kell
még megoldanunk, és mit fogunk csinálni legközelebb.
Az indulás óta 8 javítást és 31 hotfixet adtunk ki, amelyek mindegyike
különböző fejlesztéseket, hibajavításokat és természetesen a hangzás,
az effektek és a környezet fokozatos javítását tartalmazta.
A változtatásokat néhány kategóriába sorolhatjuk:
QoL fejlesztések:
Az indulás óta sok olyan dolog volt, amit a játékosok idegesítőnek vagy
időigényesnek találtak, ezért megpróbáltuk ezeket egyenként kezelni.
A két nagy közülük az ellenőrzőpontokkal való teleportálás lehetősége a térképen,
valamint a foglalatokban lévő tárgyak felülírása, de van még egy csomó kisebb is.
A QOL-t javító egyensúlyi változtatásokat is végrehajtottunk, például csökkentettük
a respec költségeit, ritkábban akadsz el a dodge roll miatt, és könnyebbé tettük
az újjáélesztést többjátékos módban.
A végjáték javítása:
A végjáték az egyik legnehezebben tesztelhető terület egy online játékban.
Elég sok játék kell ahhoz, hogy eljussunk arra a pontra, ahol véleményt
tudunk alkotni arról, hogy mi a jó és mi a rossz, ezért hihetetlenül értékes
volt, hogy ilyen nagyszámú játékos jutott el a végjátékig.
Kezdetben jelentősen javítottuk a végjáték jutalmait a ritka szörnyekből
származó jutalmak buffolásával, és csökkentettük a nehézséget
a végjáték elején.
Az egyes pályákon belül is rengeteg egyensúlyi módosítást kellett végrehajtanunk.
Teljesen újrahangoltuk az összes olyan tartalmat, amely a pályákon spawnolhat.
Többnyire mindenből többet.
Az egyik legfontosabb felismerés az indulás óta az volt, hogy mennyire fontos,
hogy több változatosság legyen a toronytérképekben (tower maps), ezért ezt
prioritássá tettük, és négy újabbat hoztunk be, valamint egy jobb variációt a
meglévő toronytérképekhez.
És rájöttünk, hogy a végjátékban jóval alulmúltuk bossok számát, így ezt is
jelentősen megnöveltük, és egy új táblát adtunk hozzá, hogy még több boss-t
tudjunk hozzáadni.
Emellett hozzáadtuk az újjáéledést a végjátékban lévő Pinnacle Boss-okhoz,
ellenőrzőpontokat a Map-okon való gyorsutazáshoz, javítottuk a
Strongbox-okat, és sokkal könnyebbé tettük a citadellák megtalálását.
A végjáték javítása érdekében azonban még sok mindent kell tennünk!
Itemizációs javítások:
A meglévő egyedi tárgyak rengeteg fejlesztést kaptak.
Nagyon sokukat feljavítottuk, hogy sokkal izgalmasabbá tegyük a
megtalálásukat az alacsony szintű karakterek számára.
De a jövőben sokkal több, a karakterépítést meghatározó egyedi tárgyra
van szükségünk.
Egyensúlyi javítások:
Az egyik legnehezebb dolog a játéktervezésben az, hogy elég egyetlen
számban elkövetett hiba ahhoz, hogy a játékosnak szörnyű élménye legyen.
Rengeteg változtatást eszközöltünk a szörnyeken és a boss-okon, hogy
kijavítsuk a one-shot mechanikákat, javítottuk a támadások távolságát ,
javítottuk a minimális tárgy dropokat, hogy csak néhányat említsünk.
Emellett rengeteg problémával foglalkoztunk a játék nehézsége kapcsán,
mint a „the Trial of Chaos” vagy a the Trial of Sekhemas.
Nagyot léptünk abban, hogy javítsuk sok képesség egyensúlyát,
de még sok minden van hátra.
Megpróbáltunk foglalkozni néhány túl erős képességgel, de némileg
visszavettünk, hogy ne romboljuk le az emberek karaktereit.
Kezdetben azt hittük, hogy az Early Access alatt nagyobb tolerancia
lesz az ilyesmivel szemben, de tévedtünk!
Az ilyen változtatásokat a nagyobb frissítésekre tartogatjuk.
A dolgokat azonban továbbra is nerfeljük, ha teljesen kirívóak.
Összeomlások, és teljesítmény probléma javítások:
Az összeomlások a fejlesztőcsapat számára a megjelenés óta a
legfontosabb terület volt.
Több száz különböző összeomlást javítottunk ki,
de még mindig van mit találni.
A szerveroldalon jelentősen csökkentettük az összeomlások számát.
Mostantól nagyon ritkának kell lenniük.
A dolgok kliens oldala sokkal nehezebben kezelhető.
A legtöbbször a játékmenet kódjában bekövetkező összeomlásokat
már kezeltük, de van néhány sokkal nehezebb motorösszeomlás,
amit még meg kell találnunk.
Ezek közül a legrosszabb a teljes rendszer lefagyása, amely a
Windows 11 24H2 frissítése óta lépett fel.
Még mindig nem tudjuk pontosan, hogy mi okozta ezt a problémát,
de telepítettünk egy megoldást, amely úgy tűnik, hogy megakadályozza
a lefagyást.
Együtt dolgozunk a Microsofttal egy jobb, hosszú távú megoldás megtalálásán.
A fennmaradó összeomlások a GPU-illesztőprogramon belül történnek,
az úgynevezett „Device removed” (eszköz eltávolítva) hibák.
Hozzáadtunk egy parancssori kapcsolót „--ex-crash-report”,
amely extra naplózást ad, hogy segítsen nekünk a hiba elhárításában,
ami egy kis teljesítményveszteséggel jár.
(Ha már párszor összeomlottál ezzel a kapcsolóval bekapcsolva,
akkor újra kikapcsolhatod, lesz elég jelentésünk).
Együtt dolgozunk az nVidia-val, hogy megpróbáljuk megoldani ezt a problémát.
Úgy tűnik, hogy a Vulkan-ra váltás néhány felhasználó esetében jelentősen
csökkenti az összeomlások számát, ezért javasoljuk, hogy próbáld ki,
ha gyakran összeomlik.
A legnagyobb problémák:
Szóval mik a legnagyobb problémák, amiket jelenleg látunk a Path of Exile 2-vel
kapcsolatban? Nos, az összeomlásokon kívül ezek a legnagyobb problémák,
amelyeket szerintünk nem tudunk megoldani egy nagyobb frissítés nélkül:
- Jelentős egyensúlyi problémák sok képességgel/buildekkel,
túl magas és túl alacsony szinteken.
- Nincs elég karakterépítési lehetőség, beleértve a buildet
meghatározó egyedi tárgyakat is.
- A végjáték egyensúlya nem megfelelő
- Nincs elég klassz dolog, amit a végjátékban találhatsz
Ezek tehát azok a dolgok, amelyek javulását várjuk a 0.2.0-tól.
Ezen kívül gondoskodnunk kell arról, hogy a 0.2.0-nak legyen egy
olyan húzóneve, amely a lehető legtöbb játékost visszahozza,
hogy teszteljék a változtatásokat, amelyeket véghez viszünk!
Nincs pontos ütemtervünk a 0.2.0-ra, de az általános tervünk az volt,
hogy néhány havonta adunk ki nagyobb tartalmi frissítéseket a
Path of Exile 2-höz.
Amint lehet, be fogjuk jelenteni!
Ennyi lenne a cikk, köszönöm, hogy elolvastátok!
Saját szubjektív véleményem:
Vitathatatlan, hogy a GGG sokkal jobban
odafigyel a játékosok visszajelzésére, mint a Blizzard....
Meglátjuk, mennyire tudják összerakni a játékot a
végső megjelenésre...
Köszönöm megtisztelő figyelmeteket:
Külön köszönet a fordításért VTom-nak,
valamint a lektorálásért Tsurata-nak !!!