Diablo II - Az alapok

Diablo II - Az alapok

Diablo 2 áttekintés

2021. február 19-én a Blizzconon bejelentették a Diablo 2 Resurrected játékot ami gyakorlatilag a Diablo 2 felújított verziója. A megjelenési dátum 2021. (Konkrétabbat egyelőre sajnos nem tudunk.)

A hírre felrobbant az internet és a teljes Diablo közösség a bejelentés lázában ég.

Mivel a D2 tavaly töltötte be 20-ik születésnapját semmiképpen nem nevezhető friss játéknak. Nagyságrendekkel kevesebben játszanak már csak vele az eredeti játékostáborhoz képest.

Ennek a cikknek a célja, hogy adjon egy bevezető képet arról, milyen is a klasszikus Diablo 2, mint játék. Mivel a legfrissebb játék a franchiseban a Diablo 3  így arra is ki szeretnék térni, hogy mik a Diablo 2 és Diablo 3 közötti különbségek.

 

Alapvetően elmondható, hogy a Diablo 2-őt hatalmas tisztelet és megbecsülés övezi a franchise-t szerető játékosok körében, míg a Diablo 3-at rengetegen szidják ha a Diablo 2-vel hasonlítják össze. A cikknek nem célja a Diablo 3-mat kritizálni. Sokkal inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a Diablo 2 nagyon más (grafika, hangulat, zene, skillek, tárgyak, rúnaszavak, stb.), mint a Diablo 3. Erre főleg amiatt érdemes felkészülni, mert lesznek olyanok, főleg a fiatalabb korosztály körében, akik soha nem játszottak sem a Diablo 1-el, sem a Diablo 2-vel és nekik a Diablo név egyértelműen a Diablo 3-mat jelenti. Nekik érdemes felkészülni arra, hogy a Diablo 2: Resurrected sok mindenben nagyon más lesz az általuk megszokott Diablo 3-hoz képest. 

 Mik a Diablo 2 alpvető jellemzői? 

*Online vs. offline:

Amíg a D2-t offline is lehetett játszani addig a D3 csak online játszható.

Ez talán nem akkora probléma egy WoW-on felnőtt játékosnak, de a régi PC-s játékosokat nagyon irritálja a választás hiánya.

Az állandó online mód szintén ellehetetleníti a rajongók által összerakott modok (pl: Median XL, D2SE, Plugy, stb) használatát.

  

*Gyógyitalok, gemek és kulcsok:

A Diablo 2-ben sokfajta potion található amiből a 3 legfontosabb az életet gyógyító ital (piros), a mana visszaállító ital (kék) és a fiatalító / frissítő (életet és manát is visszatöltő) ital (lila).

Ezeket az övben négy helyre és négy sorban lehetett betenni (összesen 16-ot) és méretükben is eltérnek. Ezt a rendszert a Diablo 3 leegyszerísítette, mert csak egy potiont lehet betenni amit a Q betűvel lehet aktíválni és cooldown van rajta. A Diablo 2-ben többet lehetett magaddal hurcolni (övben + inventory-ban is) és cooldown sem volt.

 A gemek típusai ugyanazok voltak a Diablo 2-ben is, de kezelhető erősségüek voltak. Visszatérő motívum a Diablo 3-ban, hogy túltolták változtatást (sokkal több fajta gem, magasabb loot drop, stb)

Diablo 2

Diablo 3

 

 

*Scroll of identify és town portal:

A Diablo 2-ben ha azonosítani szerettél volna egy tárgyat akkor kellett egy azonosító tekercs (scroll of identiy) amikből 20-at lehetett egy könyvben egszerre tárolni. Ezzel szemben a Diablo 3-ban csak simán jobb kattntés és azonosítás.

Miután kiszabadítottad Caint Tristram városában ő azonostani tudja majd neked a városban a tárgyakat.

 

*Nehézségi fokozatok:

Míg Diablo 2-ban csak három fokozat van (normal, nightmare és hell) addig Diablo 3-ban borzalmasan sok. Olyannyira, hogy a szettek és skillek állandó buffolása miatt kénytelenek voltak bevezetni 3 újabb nehézséget és végül Torment 16-ig lehet feltenni a szintet. Ezt a szintet egyéként bármelyik kaszt bármelyik buildjével nevetve végig lehet futni.

Ez a három nehézségi fokozat a Diablo 2-ben egyre nehezebb bűntetést ad az ellenállásra. A Lord of Desruction kiegészítő óta ez a következőképpen néz ki: Normal: 0, Nightmare: -50 és Hell -100. Mivel nighmare s később hell szinten egyre több az egy vagy több elementális sebzésre immunis szörny így ezek a nehézségek kellő kihívást biztosítanak. 

 

*Fix szettek fix tárgyakkal (nincs variálási lehetőség) vs. változatosság

A Diablo 3-ban a szett bonusok nagyjából kőbe vésik, hogy milyen tárgyakat használj. Ha akár csak egy darab is hiányzik belőle akkor kiesik egy sebzés szorzó és a build semmit nem ér (zuhan akár 10-15 GR-t is). Ehhez képest a Diablo 2-ben nagyobb a variálási lehetőség, bár az is tény hogy az endgame során (Hell nehézség) a rúnaszavak megkerülhetetlenek. 

A Diablo 2-ben például létező taktika a sima sárga amulettek keresése aminek a segítségével kimaxolják a varászlási sebességet (casting speed.) 

 

*Túl sok értelmetlen loot Diablo 3-ban

A Diablo 3-ban állandóan potyog legendary felszerelési tárgy és emiatt már nincs értéke ezeknek és a játékos sem jön izgalomba amikor talál egy új legendary-t.

Mivel rengeteg cuccot találsz állandóan betöröd és szinte végtelen nyersanyag (carftin material, pénz, stb) áll rendelkezésedre. 

Ugyanezt erősítik a pár perces speed GR riftek amiknek a végén a boss rengeteg leendary felszerelést ad. 

Ezzel szemben amikor a D2-ben esik egy unique tárgy az nagyob élmény, mert nem történik annyira sűrűn, mint a D3-ban. A magasabb rúnákat például extra nehéz volt kifarmolni.

 

*Magic find:

A Diablo 2-ben volt értelme a magic find-ot növelő felszerelést keresni, mert ez érezhetően több és jobb loot-ot adott. A Diablo 3-ban a loot a magasabb nehézségi szinthez van kötve és le van korlátozva, mert csak a legendary tárgyak 10 %-ra van hatással. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy hiába van 100 % magic find a tárgyaidon az csak 10 %-nak felel meg a valóságban. Illetve a primal tárgyak drop-rate-jére semmilyen befolyással nincs  a magic find.

 

*Kadala, mint egy slot machine

A Diablo 3-ban olyan magas az RNG (Random Number Generator – véletlen szám generátor), hogy nagyon kicsi a esély arra, hogy Kadala hasznos cuccot adjon. Kiöli a játékélményt, hoggy végigkattintod, majd kb azonnal betöröd az összes kapott cuccot, mert egyik sem ér semmit.

 

*Rúnaszavak:

A D2-ben a rúnaszavakból kiemelten erős tárgyakat lehetett létrehozni (Pl: Enigma és társai). Ez sajnos a D3-ból teljesen eltűn és a skill tree helyett szinthez kötöttek a rúnának nevezett skill módosítók. Ez sajnos a gyakorlatban csak annyit jelent, hogy milyen elem alapú sebzést választasz (tűz, villm, méreg, stb), de a tárgyaktól teljesen külön lett választva.

 A kockáról és a rúnákról szeretnék idővel egy külön cikket készíteni, mert iszonyú bonyolult rendszert alkotnak.

Az alacsonyab szintű rúnákból lehet magasabb szintűeket készíteni a kövekező rendszer alapján:

Érdemes erre időt és energiát szánni, mert főleg Hell fokozaton a rúnaszavakból kirakott tárgyak hatalmas segítséget jelentenek.

 

*Tulajdonságok / képességek:

A Diablo 2-ben lehetett pontokat adni négyféle képességhez. (Erő, Ügyesség, Életerő és Energia).

Ezek a tulajdonságok fontosak voltak, mert egy-egy tárgyat nem tudtál használni ha nem rendelkeztél megfelelő ponttal valamelyik tulajdonságnál. Például nem tudtál felvenni egy páncélt ha nem volt elég pont az erődnél és nem tudtál egy íjat használni ha nem volt elég pont az ügyességnél.

 

Továbbá ha pontot adtál az erőhöz az növelte a sebzést közelharchoz használt  fegyverek (melee weapons) esetében. Ha az ügyességhez adál pontot az növelte a sebzést távolsági fegyverek (ranged weapons) esetéen illetve növelte a kritkai sebzés esélyét, a támadási sebességet, a blokkolási esély és a védelmet.

 

Összességében elmondhtó, hogy a Diablo 3 kapcsán a franchse elveszítette a korábbi jellegzetes sötét és nyomasztó hangulatát, ami olyan sok embert évekre beszippantott. 

Szeretnék mindenkit óvatosságra inteni azzal kapcsolatban, hogy rohanjon megvenni és elkezdeni játszani a régi Diablo 2-vel, mert nagyon nehéz lesz a megszokott könnyítések (quality of life features) nélkül élni, mint például az, hogy a petek felveszik maguktól az aranyat. Viszont nézzetek minél több videót és olvassatok minél több cikket a Diablo 2-ről, hogy amikor majd megjelenik a Diablo 2: Resurrected akkor már ismerősök legyen a kezelőfelület. 

Minden jel arra mutat, hogy az új játékot extra jóra szeretnk megcsinálni, hogy a Diablo 4 megjelenéséig dőljön a pénz. 

Ha sikerül a bemutató videóban bemutatott grafikát és játékmenetet hozni akkor biztosak lehetünk benne, hogy a Resurrected-nek hatalmas sikere lesz. Csak remélni merem, hogy tanultak a W3 Reforged fiaskóból....

Mindenképpen olvassátok el Csabi cikkét, mert iszonyú jónak igérkezik a Resurrected. 

 

Köszönöm, hogy végigolvastátok.

Üdv,

Drizzt_D_Hun

 

 

Forrás:

https://www.youtube.com/watch?v=ZeY0WWpDpig&ab_channel=MrLlamaSC

https://www.youtube.com/watch?v=3bwQTa9FFoo&ab_channel=Xtimus

https://www.youtube.com/watch?v=oHxyngNvUhM&ab_channel=Xtimus

http://classic.battle.net/diablo2exp/

 https://diablo.fandom.com/wiki/Diablo_II