Diablo III: Season 30 - Tippek, trükkök, hasznos információk

Egy vázlatpontos összeállítás arról, hogy milyen lépésekben érdemes fejlődni a most induló seasonban.

Diablo III: Season 30 - Tippek, trükkök, hasznos információk

A Diablo III történetének egyik legjobb, szám szerint a harmincadik Seasonja kezdődik január 12-én 17 órakor. A Blizzard ígérete szerint a Seasonok témájában már nem lesz újítás, az eddig megismert témákat fogják rotálni. Nem úgy a javítócsomagok (Patch) terén, itt ugyanis folyamatosan változtatnak a játékon. És ezt elég komolyan is veszik: a 2.7.7 Patch például két korábbi seasontémát tartalmaz a számos egyéb változtatáson kívül: nemes egyszerűséggel beletették a 28. season (Rites of Sanctuary) és a 29. season (Visions of Enmity) témáját a Patch-be. Bár az Altar of Rites változásokon esett át, így is elég komoly buffot jelent majd a játéksoknak, a Diablical Fissures mechanikával kombinálva pedig nagyon ütős játékélményt biztosít.

Nem túlzás azt állítani, hogy a Diablo III ezzel a frissítéssel révbe ér és tömegével fogja visszacsábítani a játékosait (seasonstartok környékén egészen biztosan). A patch már élesedett, bárki ki tudja próbálni non-seasonban.

Ami pedig a season játékot illeti: nos, ott megkapjuk a 25. season témáját, amely annak idején úgy megváltoztatta a karakterek működését, hogy végül az egyik legerősebb témának bizonyult.

Összefoglalva: adott a feladat, hogy a játék történetének három nagyon ütős témáját összekombinálva jól érezzük magunkat és ez a kombó egy másfajta játékmenetet is jelent majd. A HH Diablo III szekciójának néhány progresszes játékosa készített egy vázlatpontos tervet-mentrendet, hogy szerintük melyik a leghatékonyabb módja az előrehaladásnak ebben a kombózott játékmenetben. Fogadjátok szeretettel! 

  • 17:00 kor elindul a Season, hozz létre egy Seasonal karaktert, a heti Challenge Riftet csináld meg és lekérheted a Seasonal lvl1 karakternek, ami nagy előny kezdéskor, a láda ezt tartalmazza:
  • Gold 5,100,000    Blood Shard (475)    Death's Breath (35)    Veiled Crystal (125)   Arcane Dust (350)  Reusable Parts (370)   All Bounty Material (15)
  • Mindenképp egy gyors karaktert ajánlok kezdésre (GoD DH vagy Valor Crusader, Inna Monk) ami jó lesz Vision farmra és speed GR-re is, és csak a későbbiekben indítani új karaktert a GR push-hoz.
  • Lehetőseged van ezt a ládát felhasználni a gyors szintezéshez, de ne feledjétek, hogy az Altar 15. pontjához be kell majd áldozni.
  • Csapatban dönthettek úgy, hogy 1 társatok kinyitja a ládáját, ezáltal tud segíteni a többieken úgy, hogy lvl70-es sárga fegyvert és kesztyűt craftol nekik (4-4db-ra elegendő alapanyaga van)
  • Ez esetben a classic Challenge Rift ládás leveling nem él, mert a társaknak craftolsz először és ezután nem marad alapanyag sárga cuccból legendary-t csinálni magadnak, viszont a 475 Blood Shard előnyeit élvezd ki.
  • Altar 2. pontjának kinyitásával tudtok lvl70-es cuccokat használni akár lvl1-es karakteren, Diamond gemet legegyszerűbben Zoltun Kulle vagy más boss megölésével Soul Shard fog esni, azt be kell törni és random színes gemet kaptok.
  • Kezdéskor a 3 followerről vegyétek le a fehér fegyvereket és törjétek be alapanyagnak az Altar 1. pontjához.
  • Sima Riftezni nem éri meg, a Vision pályán lévő Bossok és a vége láda is ad kulcsokat.
  • Dupla Bounty közben nyíló Vision pálya tökéletes az alapanyag és a cuccok hatékony farmolására.
  • Akit érdekel a Season Journey, az már az elején eldöntheti melyik settel akarja a Set Dungeont, egyébként is kell 4 full set a 4 tekercs megszerzéséhez  az Altar 19. pontjához.
  • 3 Season Conquest:   Divinity: Solo GR75,  Speed Demon: Nephalem Rift Torment 10+  2 perc alatt,  On a Good Day:  3db legendary gemet felhúzni 65-re.
  • Jó hírek:  Gibbering Gemstone megszerzésének esélye 20%-ra növelve, Whisper of Atonement betörésével kaphatunk 1-3 Forgotten Soul-t,  Orek's Dream esély 4%-ra növelve.
  • Petek felszedik: Arany, Deaths Breath, Fehér, Kék és Sárga cuccokat alapanyag formában.
  • Alapanyag farm hatékonyan:
  • Bounty:  Altar által dupla lesz, de a Vision pálya ad mind a 5 ACT anyagából.
  • Reusable Parts:  ACT 5   Battlefields of Ethernity pályan az armory rack-re kattintva fehér cuccokat kapunk.
  • Arcane Dust: Vision pályán vagy Bounty ládából
  • Veiled Crystal: Vision pályán vagy Bounty ládából
  • Deaths Breath: Vision pályán vagy Bounty ládából, kék és sárga Elite pack megölésével, Soloban a Followeren a Sage Set3 megduplázza az aktuális szinthez tartozó dabarszám esését.
  • Forgotten Souls: Vision pályán vagy minnél gyorsabb Greater Rift Boss dropjából származó Legendary itemek betörésével.
  • Primodial Ashes: Vision pályán vagy minnél gyorsabb Greater Rift Boss dropjából kis eséllyel Primal Ancient cuccot kaphatunk, illetve Craftolhatunk vagy Kadalázhatunk is de minden a szerencsén múlik.
  • Greater Rift Keystones: Vision pályán lévő Bossok megölésével illetve Nephalem Rift Soloban a Followeren a  Cain Set3 növel picit az esélyen.
  • Színes Gemek: Soul Shardok betörésével illetve Torment 16  Puzzle Ring által nyitott Vault pályán Broken Crown sisakot a karakteren használva megduplázzuk a pottyanó gemek számát.
  • Lehetőségünk van a színes gemeket átcserélni másmilyen színűre és a fehér-kék-sárga alapanyagokat is át tudjuk konvertálni egymás között

 

Forrás: Fridi66 / DMS