Démonokat ölni csak nyugodtan, szépen
Kényelmi funkciók a Diablo IV-ben

Június 6-án megnyílnak a Pokol bugyrai és kezdetét veszi a vég nélküli mészárlás a Diablo IV-ben. A fejlesztőcsapat ezt a játékon belüli kisegítő lehetőségekről egy alapos leírást tett közzé, ennek a magyar fordítása következik.
Filozófiánk
„A Sanctuary-ben való kalandozás egyetlen korlátja az érdeklődés, nem pedig a képesség” – mondta Drew McCrory a kényelmi funkciókat tervező csapat vezetője. A Diablo II: Resurrected alapjainak lefektetésekor a csapat olyan kisegítő lehetőségeket épített ki, amelyek egyensúlyt teremtettek aközött, hogy hasznosak legyenek pl. a fogyatékkal élő játékosok számára, miközben ügyeltek arra, hogy ne rontsák el a játékmenetet mások számára. Innentől kezdve a csapat továbbcsiszolta ezeket a funkciókat, úgy, hogy azok további használhatóságot biztosítsanak anélkül, hogy megváltoztatnák az alapvető játékmenetet. Olyan akadálymentesítési lehetőségeket hagytak a játékban, amelyek a lehető legtöbb játékosnak segítséget jelent.
A Diablo IV több mint 50 egyéni kényelmi funkciót tartalmaz, az alábbiakban kiemelünk néhány ügyességi, szövegolvasási és vizuális segítséget. Ha a kezedbe veszed a játékot, arra bíztatunk, hogy navigálj a Beállítások menübe, és addig bíbelődj az egyes opciókon, amíg az élmény nem felel meg az egyéni igényeidnek.
Ügyességet segítő funkciók
Gombok átrendezése
A testreszabás a Diablo IV egyik alapfunkciója és ezalól a kontrollerek sem kivételek. Minden bemeneti forrás, akár billentyűzetet, egeret, akár kontrollert használsz, teljesen átrendezhető, hogy a lehető legtöbbet hozhasd ki belőlük. Azt akarjuk, hogy a vándorok kényelmesen és magabiztosan érezzék magukat, amikor halomra mészárolják a pokol csatlósait.
Skillváltás és az Action Wheel aktiválása
Ha engedélyezed ezt a funkciót, akkor egy gomb nyomva tartását kapcsolóvá alakíthatod át a skillek váltásához. Ugyanez vonatkozik az Action Wheel választásaira is.
Bizonyos készségek (például a Barbárok esetén a Whirlwind) alapértelmezés szerint megkövetelik, hogy a játékos lenyomjon és tartson lenyomva egy gombot. Az ilyen típusú készségek mindaddig fennmaradnak, amíg a hozzájuk tartozó erőforrásköltség el nem fogy, vagy a gombot el nem engedik. Elismerjük, hogy egyes játékosok aggódhatnak amiatt, hogy fárasztó lehet a gomb nyomva tartása és ez akadályozhatja őket abban, hogy élvezzék az általuk okozott pusztítást.
A bal és a jobb Stick felcserélése
Ennek a funkciónak az engedélyezése lehetővé teszi, hogy az analóg karok alapértelmezett bemenetei a vezérlő egyik oldalára kerüljenek, így a játékos egyetlen kézzel vezérelheti a legfontosabb gombokat és az analóg karok bemeneteit.
Célzás
A démonok ritkán garázdálkodnak magányosan, gyakran fenyegető csapatokban barangolnak Sanctuary-ben. Egy kaotikus összecsapás során nehéz lehet eltalálni a célt. A Persist Target Lock (célpont rögzítésének tartós) bekapcsolása biztosítja, hogy képességeid és fegyvereid az ellenségre összpontosítsanak, ahelyett, hogy elszállnának a támadásaid.
Szöveges segítség
Filmes feliratok
A feliratok alapértelmezés szerint engedélyezve vannak, de a játékosok igényeik szerint módosíthatják a betűszínt, a méretezést és még a szöveg hátterének átlátszóságát is.
Beszéd átalakítása szöveggé
A beépített Speech to Text szoftver beírja a játékos által mondottakat a chatre. Néhány játékbeli tevékenység, mint például a hatalmas világfőnökök legyőzése során, a koordinált játékosokból álló csapat előnybe kerülhet. Mindenkit szeretnénk felvértezni azzal a képességgel, hogy bekapcsolódjon a beszélgetésbe és a stratégiába, hogy visszaszerezhessük Sanctuary-t a pokol hordáitól.
Látás segítés
Betűtípus és kurzor átméretezése
A játék során megjelenő szövegnek 3 féle méret választható - kicsi, közepes és nagy -, miközben megőrzi az alapértelmezett menük vizuális hűségét.
Gear audio jelek
Hangjelzés hallható, amikor a játékos az egérmutatót egy elem fölé viszi, hogy segítsen megtalálni azt. Ezenkívül most már lehetővé tettük annak szabályozását is, hogy mely ritkaságok játsszák le a hangjelzést, ha leejtik. Tehát, ha a farmolás hatékonyságának növelése érdekében csak azt szeretnéd hallani, hogy egy Legendary Item mikor droppol, akkor ezt most megvalósíthatod.
Szerettünk volna egy további kommunikációs csatornát adni a játékosoknak, amelyeken keresztül a játékmenet-specifikus információkhoz juthatnak. Amikor a felszerelés kiesik az ellenségből, alapértelmezés szerint az animációt és a ritkaságot jelző színt láthatod. Ez a funkció bevezeti a hangok hozzáadását, hogy minden játékos meg tudja találni a zsákmányát, miközben egyidejűleg démonokat kaszabol.
A földön lévő felszerelések környezeti hangjelzésekkel is figyelmeztetik a játékosokat, hogy nem csak gyűjthető tárgyak vannak, hanem a ritkaságok is. A fentiekhez hasonlóan a játékosok eldönthetik, hogy milyen típusú tárgyak és ritkaságok adjanak jelzéseket.
Játékosok és tárgyak kiemelése
Az olvashatóság növelése érdekében ez a funkció engedélyezhető, hogy a játékosok, ellenségek, tárgyak és NPC-k személyre szabott színes kiemeléssel körvonalazhatók. Úgy éreztük, hogy a játékosoknak képesnek kell lenniük gyorsan a képernyőre pillantani, és azonnal begyűjteni annyi információt, amennyit csak tudnak. Ez biztosítja, hogy bármilyen feszült is legyen a küzdelem a Diablo IV-ben, a játékosok a lehető legjobb döntést tudják meghozni a másodperc törtrésze alatt.
Képernyőolvasó
A Diablo IV beépített képernyőolvasót tartalmaz, és támogatja a JAWS-t, az NVDA-t és más harmadik féltől származó képernyőolvasó szoftvereket. A robusztus világ sok szöveggel jár; azt akartuk, hogy a látássérült játékosok azonnal megértsék az általuk használt felszerelést, valamint az üzletekben elérhető lehetőségeket. Ennek a funkciónak az engedélyezése lehetővé teszi a játékosoknak, hogy felolvassák nekik a játékon belüli menükben található szöveget. Ezen kívül van egy sor olyan opció, amely lehetővé teszi a játékosok számára, hogy beállítsák a hangerőt, a sebességet és a nekik felolvasó hang típusát.
A következő lépés
Az ambícióink itt még nem értek véget. Arra kérjük a játékosokat, hogy a hivatalos akadálymentesítési e-mail címünkön adjanak közvetlen visszajelzést bármilyen ötletükről vagy visszajelzésükről. A segítségetekkel tovább tudjuk fejleszteni a kisegítő lehetőségeket a Diablo univerzumban, és biztosíthatjuk, hogy a játék évről évre elérhetőbbé váljon.
Június 6-án találkozunk a Sanctuaryban!
-A Diablo IV csapat
Forrás: Blizzard News
Fordítás: CsZCsaba