Diablo Immortal, Season 11: Nesze semmi, fogd meg jól!

Vihar előtti csend honol Sanctuaryban, a Diablo Immortal a következő nagy frissítésére vár.

Diablo Immortal, Season 11: Nesze semmi, fogd meg jól!

A Diablo Immortal frissítési fázisai némileg eltérnek a sorozat többi játékától, itt ugyanis többé-kevésbé rendszeres az újabb és újabb tartalmak megjelenése. Kéthetente érkeznek a nagyobb csomagok, míg a többi alkalommal kisebb frissítések történnek. Mivel a múlt héten egy komolyabb tartalom került a játékba a pecázási tevékenység bevezetésével, így várható volt, hogy a következő, most esedékes frissítés vérszegény lesz.

Vérszegény is lett, konkrétan egy nagy büdös semmit sikerült Sanctuaryba tenni. A biztonság kedvéért ki is jelentették a fejlesztők, hogy átmenetileg, a harmadik nagy tartalomfrissítésig a fázisokat megszakítják és két hétig ne is számítsunk semmire.

Most tehát azon kívül, hogy indul a 11. Season Pass, nem sok minden mondható el, vázlatpontokba szedve rövidebb lesz a lista, mint ez a kis bevezető.

  • A szerverek karbantartása március 7-én (és 8-án) történik
  • Március 30-án érkezik a nagy frissítés
  • Április 12-én érkezik a nyári időszámítás, módosul a szerveridő
  • Armory optimalizálás: különböző kényelmi funkciók
  • Kényelmesebb Legendary Gem craftolás
  • Helliquary Raid értesítés frissítése
  • Hilt Trader kényelmi funkció
  • Vault védés kényelmi funkció
  • Adventurer’s Path Event (máscius 8-tól)

  • Fractured Planes Event (március 16-tól)

  • Season 11 Battle Pass: Sea Reavers (március 16. – április 13.)

  • Accursed Secrets Event (március 24., 26., 30.)

  • Hungering Moon Event (március 30. - április 6.)

  • Contest of Knaves cosmetic

 

Forrás: Blizzard News