Bejelentették! Még idén megjön a Diablo II: Resurrected!

Bejelentették! Még idén megjön a Diablo II: Resurrected!

Nemrég egy hosszú cikkben elemeztük, hogy milyen bejelentések várhatók a BlizzConline rendezvényen a Diablo sorozattal kapcsolatban, illetve ki is elemeztük az ezekkel kapcsolatos kiszivárgásokat.

Nos, a BlizzConline első órái után elmondható, hogy a Blizzard igazán kitett magért, mert azon túl, hogy nagyszerű programot állítottak össze, dúskálunk a jobbnál jobb hírekben.

A nap kétségtelenül legfontosabb híre, hogy bejelentették a Diablo II: Resurrected-et, a Diablo II felújított változatát, de szintén tettek egy bejelentést a Diablo IV kapcsán is: bemutatták a játék új karakterosztályát, a Rogue-ot. Mindkét bejelentést a nyitóünnepség Diablo-blokkjában tették meg és láthattunk is egy-egy előzetest a tartalmakhoz. A harmadik Diablo-játék, ami még említésre került, a Diablo Immortal az előzetes kiszivárgásokkal ellentétben nem kapott megjelenési dátumot, vagyis beigazolódott, hogy három nagy bejelentést nem tuszkolnak be a programba. És most nézzük a részleteket!

 

Diablo II: Resurrected

A Diablo II: Resurrected magában foglalja a Diablo II alapjáték és a Lord of Destruction kiegészítő felújított változatát és az ígéret szerint még az idén meg is jelenik.

A PC-n kívül a konzolokat (Nintedo Switch, a PlayStation 4, a PlayStation 5, az Xbox One és az Xbox Series X) is támogatja, sőt crossprogression lesz (vagyis ha nem is teljes, de legalább progressz-alapú átjárást ígérnek a platformok között).

A játék 20 éves 2D modelljeit a felújított grafikában 3D-s modellek váltják fel, de azok számára, akik ragaszkodnak a klasszikus kinézethez, kapcsolható lesz a megjelenítés. A BlizzConline Deep Dive című blokkjában részletesen is kielemezték a remastert:

 

Diablo IV – Rogue

Az eredeti Diablóban a Rogue egy távolsági karakter volt és lesz rá lehetőségünk, hogy így harcoljunk majd vele továbbra is. Az Amazon (Diablo II), az Assassin (Diablo II – LOD) és a Demon Hunter (Diablo III) képességeit fogja ötvözni, szóval meglehetősen sokoldalú kasztról van szó. A Blizzard ígérete szerint testreszabható lesz a játékstílusunknak megfelelően.

A BlizzConline Diablo: What’s Next című blokkjában részletesen foglalkoztak az új osztállyal:

 

Diablo Immortal

A készülő mobiljátékhoz ezúttal nem jelentettek be semmit, de alaposan kielemezték a Technical alpha tapasztalatait. Elhangzott, hogy további teszteket terveznek, melyek az endgame tartalomra fognak fókuszálni.