D2R: Márciusban indulhat az első Ladder Season

D2R: Márciusban indulhat az első Ladder Season

A Blizzard pár napja egy kék posztban tette közzé, hogyan képzeli a Diablo II: Resurrectedben jelenleg is futó PTR teszt időbeli ütemezését. Ismerve a Blizzard tervei és a valóság közti szakadékot, ez a kék poszt maximum csak A-tervnek tekinthető, de arra mindenképpen alkalmas, hogy megindítsa a közösség fantáziáját. Meg is indult az ötletelés, nézzük tehát a poszt magyar fordítását. 

Egy gyors frissítés néhány jövőbeli PTR-időzítésünkről.

Várhatóan a következő héten, vagy a változtatások élesítése után leállítjuk a PTR-t. Azt tervezzük, hogy valamikor később újra elindítjuk és teszteljük a Laddert. Arra bíztatjuk az embereket, hogy próbálják ki, mivel a csapat zökkenőmentes Ladder-startot szeretne biztosítani a 2.4-es Patch élesítése után.

A Ladder PTR frissítés során további balansz-változásokra számítunk. Valószínűleg ez lesz az utolsó PTR-fázisunk az indítás előtt, de szokás szerint nagy valószínűséggel lesznek végső módosítások, amelyek a 2.4-el fognak életbe lépni, amikor az élesedik.
Köszönjük a PTR teszttel kapcsolatos összes visszajelzést. 

 

Mit is jelet mindez? A legkonkrétabb (egyben a legoptimistább – a szerk.) ötletelést egy „J-Rad2121” nevű Reddit felhasználó adta, íme a posztjának fordítása:

Tehát a jövő héten (február 7. és 11. között) leállítják a PTR-t. Ezután kezdődik majd egy ladder-teszt, valószínűleg a rákövetkező héten (február 14-18. között). Ez várhatóan további 2 hétig fog tartani a jelenlegi PTR-hez (január 25-február 7-11.) hasonlóan, tehát valószínűleg február 14-18-tól február 28. - március 4-ig. Több mint valószínű tehát, hogy a 2.4-es Patch élesítése a Ladder Season 1 indítása mellett a március 7-11. vagy a március 14-18.-i héten következik majd be. 

 

A poszt alatt PezRadar, a Blizzard Community Managere kommentelte a következőt:

Az ok, amiért a Ladder dátuma nem szerepel itt, az, hogy a 2.4-es dátumától függ. Nem fogjuk elindítani a Laddert a 2.4 élesítése után azonnal, mert azt szeretnénk, hogy ne legyenek súlyos bugok, amelyek a javítás kiadásakor megjelenhetnek. Ha lesznek ilyenek, azonnal megjavítjuk őket, és csak ezután indul a Ladder. Ha nincsenek hibák, akkor kicsivel a 2.4-es élesítése után elindítjuk a Laddert, így mindenki számára megfelelő idő áll majd rendelkezésre a start megtervezéséhez.

 

Forrás: Blizzard / Reddit