Forrnak az indulatok a Diablo III szóló leaderboardjai körül

De mi lesz a rekordokkal???

Forrnak az indulatok a Diablo III szóló leaderboardjai körül

Mióta a Classic Games Team átvette a Diablo III-at a Diablo Team-től, egyik anomália a másikat követi az európai régió szervereinek működése körül. Volt, hogy bizonyos klánok egyszerűen eltűntek, aztán ugyanez előfordult a community-kkel is, de megesett az is, hogy bizonyos játékosok csak percekig tudtak/tudnak játszani, aztán kidobja őket a játék. A diablósokat persze kemény fából faragták, akármihez hozzá tudnak szokni, az embernek már-már az az érzése, hogy játék nélkül is el tudnának riftezgetni néhányan.

A legtöbb szerveroldali hiba irónikus módon a karbantartások után tör a felszínre, így a rutinosabb D3-as játékosok előre betáraznak már maguknak pár nap üresjáratot a szupport áldásos tevékenysége után. Így történt ez a legutóbbi esetnél is: augusztus 4-én hajnalban, a karbantartás után furcsábbnál furcsább hibaüzenetekkel örvendeztette meg a játék a koránkelő rajongókat. A közös pont az EU régió season game szervereinek a leállása volt és ahogy az lenni szokott pár óra alatt elárasztották a panaszos posztok a Diablo III fórumait.  A Blizzard kék posztban reagált, vizsgálódtak, majd elkezdték a javítást. Nem ment könnyen, de a non-season szerverek kifektetése után lassan úrrá tudtak lenni a helyzeten és be tudott lépni mindenki, folytatódhatott az önfeledt hentelés hógolyózás.

Legalábbis azt hittük. Merthogy van egy kis bibi: a szerverek ugyanis nem álltak helyre teljesen! A legújabb hiba az EU régió szóló leaderboardjainak frissítésével van, egészen konkrétan: a Greater Rift rekord-eredményeket nem frissíti a szerver. Vagyis hiába ér el valaki seasonban szóló rekordot, azt az eredményt nem fogja jelenleg viszontlátni sehol.

Két lehetőség van az okokat illetően: szerencsés esetben megtörtént a GR-rekord rögzítése és „csak” a beregisztrálásával van gondja a szervernek, ekkor az a tapasztalat, hogy a hiba elhárítása után megjelenik a rekord és erről értesítést is küld a rendszer. A keményebb ügy akkor van, ha nem is rögzíti a szerver az eredményeket, mert akkor sajnos a szóbanforgó rekordot újra teljesítenie kell a játékosnak.

A Blizzard természetesen tud a problémáról (tele van vele a fórum) és kék posztban ígérnek kivizsgálást. Jó alaposan vizsgálódhatnak, mert már másfél napja tart az ügy és egyre több a panasz.