Változtatások lehetnek a Season 21 témájában

Egyesek szerint túl erős, mások szerint túl gyenge és van akit egyszerűen csak zavarnak az effektek

Változtatások lehetnek a Season 21 témájában

Elindult a Diablo III 21. évada és ahogy az lenni szokott, össztűz alá került a season-téma. Mint azt bizonyára tapasztaltátok, időközönként (90 másodperc) különböző elemental-jelenségek szabadulnak ki a karakterünkből: van itt tűzfal, meteor, hógolyó és még sorolhatnám.

A Blizzardnak a hasonló, környezetet befolyásoló téma-effektekkel egyszer már meggyűlt a baja, akkor a 19. seasonban tulajdonképpen ezek az effektek öltek a játékosok helyett, így sejthető volt, hogy sokan most is teljes egészében megpróbálják majd kihasználni a lehetőséget. Ez így is történt, a PTR teszt során, olyannyira hibásan működött a buff, hogy szupport (!) karakterekkel lehetett szólóban a 150-es Greater Riftet lefutni.

A javítások után, a live szerverekre került effektek már sokkal normálisabban működtek: csak akkor stackelt, ha ölt a játékos, illetve az Area Damage-t nem proccolta. Nem kellett sokat várni azonban, a gyenge pont hamar kiderült: a játékosok csapatban át tudják adni egymásnak a stacket, vagyis elég egy jobbfajta trashkiller, aki stackel és ezzel a Rift Guardiant meg is tudják ölni.

A „trükk” persze csak csapatban működik, szólóban nyilván nem, így a szóló játékosok extra hátrányba kerültek. De nem csak ez volt a gond: sokan túlzónak találták, ahogy az effektek befolyásolták a játék időjárását, arra panaszkodnak, hogy nagymértékben zavarja őket az effektek környezetre gyakorolt hatása.

Ebben a helyzetben nyugodtan kijelenthető, hogy a játékosok nagy része ilyen-olyan okok miatt utálja a 21. évad témáját és elkezdték ostromolni a Diablo fórumait a változtatás miatt. Mostanra lett elege a Blizzardnak a kommentekből és lépésre szánta el magát: az egyik Community Manager kék posztja alapján változtathatnak a season-téma működésén.

FilthieRich szerint a csapat nyomon követi a felhasználók megjegyzéseit és a témával kapcsolatos visszajelzéseket, és néhány frissítést eszközölnek majd, amit hamarosan megosztanak velünk. Semmi konkrétum nem szerepel a kék posztban, de az icy-veins.com posztírója elképzelhetőnek tart egyfajta kapcsoló-mechanizmust, a zavaró effektek letiltására, de szerinte egy komolyabb átdolgozás sem kizárt, amelyben a stack-számítás módját változtatnák meg.

 

Forrás: Icy-veins.com / US Diablo Forum